Átértelmezés – Metanoia

Mετάνοια

    Ez a kifejezés a metanoia szó fordítása. Ennek a szónak a fordításakor be kell valljam őszintén, hogy egy kissé nehézkes az általam használatba vett ’átértelmezés’ szó. A helyzet az, hogy az eredeti ógörög kifejezés tartalmának visszaadása magyar nyelven egy kissé bonyolult.

    De nézzük mit is jelent bővebben ez a fogalom, hogy metanoia. A metanoeó ige származéka és két részből tevődik össze. Az első része a szónak a meta, ami egy elöljáró szócska és azt jelenti így egy szó összetételben használva, hogy át-, átváltozás, méghozzá egy gyökeres, teljes átváltozás, átalakulás1  A második tagja az összetételnek, a noeó, a gondolkodásra utal (nousz), megérteni, az értelemmel felfogni, észlelni valamit. A kettő együtt azt jelenti, hogy valaki a gondolkodásmódjában, az értelmében egy teljes és gyökeres átalakítást végez. Lényegében tehát egy ’átértelmezést’, ’átelmélkedést’ hajt végre.

Érdemes itt megvizsgálni a külföldi leírásokat is: A Strong’s szerint: repentance, a change of mind, change in the inner man; azaz: bűnbánat, az elme megváltoztatása, az ember bensőjének változása. A Thayer’s szerint pedig egyenesen: a change of mind, az elme (az értelem) megváltoztatása. Ahogy a görög szó is felépül. A bűnbánat kifejezés már csak egy értelmező tartománya a szónak.

   A jelentéskör része a bűnbánat is, abban az értelemben, hogy az ember végig gondolva életét, tetteit átértelmezi korábbi szándékait és irányultságait. Ezt a szót a mai gyakorlat egyszerűen csak ’megtérésnek’ fordítja, noha így elveszik az értelem szerepe és a gyakorlatban egy érzelmi jellegű fordulattá egyszerűsödik le. Ráadásul, ha kicsit közelebbről is megszemléljük azt is észrevehetjük, hogy a megtérés kifejezés egy általános jellegű cselekedet, ami éppúgy jelenthet egy térbeli elmozdulást korábbi irányunktól, azaz akár visszatérést is (mint ahogy ez a görög szövegben meg is található), mint egy erkölcsi vagy szellemi jellegűt. Ez a fogalom tehát nem határoz meg sem irányt, sem kezdő vagy végpontot (így azt sem, hogy honnan hova kellene megtérni) a megtérésben. Márpedig ebben az esetben mindez az éppen hatalmon levő szellemi vezetés előjoga lesz anélkül, hogy ezt a vezetettek ellenőrizni tudnák.

Továbbá a Fény kifejezéséhez hasonlóan itt is azzal van dolgunk, hogy az okot az okozattal felcserélték. Ugyanis a metanoia, azaz az átértelmezés juttat el a bűnbánatra és a megtérésre, s nem fordítva. Vagyis ismét az áll elő, hogy az írást vizsgáló hazánkfia elől el lett rejtve a “megoldás kulcsa”. Csak “segítséggel” juthat el a döntő felismerésre.

   Pedig a Tanítás megértése és főként, a helyes megértése szempontjából, igen csak lényeges szempont, hogy a belső fordulat ’sarokköve’ az értelem, azaz a gondolkodás irányának a teljes megváltoztatása és nem egy nagyon is mulandó érzelmi felbuzdulás, ami amilyen gyorsan – és látványosan – megjelenik, olyan gyorsan el is illan, mivel nem okoz igazi mélyreható változást. Ha ugyanis az ember egy az értelemben megalapozott felismerés vagy felismerések mentén jut el erkölcsi és eszmei értékrendszere irányultságának lényeges megváltoztatásához, az, minthogy egyúttal az Igazság felismeréseként is jelentkezik tudata számára – valahogy úgy, mint amikor álmunkból felébredünk –, szilárd és tartós változást fog eredményezni az illető ember tetteiben is. Egy ilyen, értelmi jellegű felismerésre, azonban nemigen lehet eljutni egyik pillanatról a másikra, hanem jelentős szellemi erőfeszítések révén kell és lehet megszerezni azt a kiváltságot, hogy az ember beavatódhassék a keresztény tanításba. 

   És hogy mennyire nem csupán az én sajátlagos elképzelésem ez, felidézném itt azt az adatot, hogy az őskereszténységben, egészen addig, amíg nem lett tömegessé a tanításhoz való csatlakozás (nyilván itt az államvallássá tételre – 313/325 után – kell gondolni), egy hosszú, mintegy három éves un. katekumenátus előzte meg a bemerítkezést. Ez az idő mindenkiben méltóképpen ki tudta forralni az igazi döntést. Akik pedig nem jutottak el a teljes és tényleges belső átalakulásra, el tudtak távozni köreikből. Ez bizony nagyon különbözik a későbbi hozzáállástól.

1 E. Bornemann – E. Risch: Görög nyelvtan; Lexika Tankönyvkiadó, Bp. 1999. § 197.11

Share Button