Isten Országa

Jézus számos példázatot mondott az Isten Országáról ezzel is éreztetve mennyire fontos kérdés. Máté könyvében, a 13. fejezetben, hét példázatot találunk az Egek (Mennyek) Országáról. Már az elsőnél, a magvető példázatakor elmondja, azért beszél ilyetén, hogy a többség is megértse mondanivalóját, „mert látván nem látnak és hallván nem hallanak, sem nem értenek” (Mt 13,13); itt Izajásra utal (Iz 6,9-10), aki meghívásakor kapja ezt az üzenetet az Istentől. Izajás akkor lép fel Kr. e. 740-körül, mikor végéhez közeledik az északi zsidó állam, Izrael története. A két államocska folyton belekeveredik a nagyhatalmak küzdelmeibe, aminek a vége az lesz, hogy 722-ben az északi királyság, majd később 597-ben Júdea királysága is elbukik. Ezért lép fel ő, hogy visszatérítse az uralkodókat az emberi szövetkezésektől, arra felé, hogy az Istennel szövetkezzenek, ahogy ősatyáik. Hiszen magát az Országot is neki köszönhetik. Jézus valószínűleg okkal idézi éppen őt, mikor az Isten vagy másképp a Mennyek (Egek) Országáról készül példázatokat mondani. Izajás is az Ország érdekében beszél és Jézus is. Izajás az emberek alkotta és fenntartott ország érdekében beszél, Jézus az Isten által megígért, létrehozandó Ország érdekében. Az Ország nem emberi akarat mentén és eredményeképpen jön létre, hanem Isten alapítása és fenntartása.

Az első példázat a magvetőé, ahol Jézus elmondja, miként fogadják majd a tanítást és következik ebből az is, miként kell elvinni az egyes közösségekhez, népekhez a tanítás magvait. Egyáltalán, hogy a magot kell elvinni, nem kifejlett növényt, azaz nem a már kibontott tanítást. Ennek a feltételnek jószerivel csak az első időkben voltak képesek megfelelni a hit hirdetői, s mikor eljutott a görögökhöz és a latinokhoz, meg is állt ez a fajta hithirdetés és innentől kezdve hatalmi kérdéssé vált, hogy a saját értelmezésüket terjesszék a világban. Ebből aztán számtalan szenvedés és emberi gaztett származott.

A második példázat a konkolyról szól. Arról, hogy miközben az Országot építjük, vagyis a közösségünket, óhatatlanul lesznek, akik rossz szándékkal kerülnek körünkbe vagy nem értik meg mi az Isten Országa. Mert, hogyan is működik a magvetés, tehát a tanítás?

A tanító vagy másképp a hit hirdetője a magvető. Ő az, aki eljön és beszél az embereknek a tanításról, beszél arról, hogy mit kell tennie annak, aki Jézus tanítását akarja követni. Gondolatokat közvetít, ad át és a hallgatókban új gondolkodási utakat indít el. Azonban nem lehet állandóan velük, hisz nem is kell, hogy így legyen. Mikor az újdonsült követők tovább gondolkodnak a tanításon, külső behatásra (pl.: TV, rádió, újságok, internet vagy személyes hatásra) a tanítás szellemétől eltérő irányok kerülhetnek a követők elképzelései közé. Ezek más gondolatok, minőségileg másként és nem mennyiségileg másként értendők. A különbség az, hogy a mennyiségi a másik gondolatot, míg a minőségi a minőségében eltérő gondolatot jelenti.  Ez utóbbi a konkoly. Tehát a szántón megjelent a rossz, pedig a magvető jó magot vetett. Nem lehet tehát azt várni, hogy az igehirdetés egy csapásra megoldja a gondokat, bármilyen jó is maga a tanítás. Az időben élünk és tévedésre hajlamos lények vagyunk. Ezért mindig számolni kell a szellemi konkoly megjelenésével. A gyümölcsök természetesen a gondolkodás eredményeként létrejövő szellemi gyümölcsöt jelenti. A véleményt. Ezek között az idők folyamán lesznek jók és lesznek rosszak is. A helyes viselkedés ezzel kapcsolatban a következő (a példázatban megfogalmazottak szerint): hagyni kell működni ezeket a rossz gondolatokat is – rámutatva természetesen rossz voltukra – míg csak meg nem mutatkoznak teljes valójukban. Ha ugyan is ez előtt már neki esünk és netalán erővel is visszaigyekszünk szorítani ezeket, könnyen hihetik az emberek, hogy ezek valójában jók lettek volna, csak nem tudták kiforrni magukat. Illetve előfordulhat, hogy valójában jó és gazdagító eredményeket pusztítunk el vagy fordítunk rossz irányba (lásd a reformációt).

De jelenti azt is, saját magunkra vonatkoztatva, hogy gondolkodásunkban lehetnek tévedések, meggondolatlanságok, amik nem bizonyulnak idővel igaznak. Késznek kell lennünk ezeket a tűzre vetni, mikor szárba szökkennek, megmutatva igazi valójukat. Hiszen minden fa a gyümölcseiről ismerszik meg.

A következő példázat a mustármagról szól. Ismét a mag, mint jelkép és minta kerül elénk. A mustármag ugyan kicsi, de mégis fává növekszik és akár a legnagyobb is lehet veteményünkben messze túlszárnyalva nagyságban és jelentőségben is látványosabban induló növényeinket. Ez azt jelenti, hogy az Ország nem mennyiségi kérdés. Nem az a lényeg, hogy mekkora az a szellemi mag, amit elvetünk, hanem a milyensége, minősége. Mi számít nagynak szellemileg? Például a nagymértékben tagolt, bonyolult szellemi tanítások, mint amilyenek a különféle gnosztikus tanok és sok ezoterikus „tanítás”, a bonyolult, magukat „univerzálisnak” hirdető médiumi letöltések, az emberek által kiagyalt filozófiai tételrendszerek. Ezek az utóbbiak a „látványosabb” növényeink. Hiába mutatnak elsőre sokat, valójában nem tudnak sokkal többre jutni, mint magukat a kiötlőket szellemi élményhez juttatni, s némely mások számára szellemi kábítószerként ideiglenes hatást elérni. Életük rövid, „egynyári”.

A kovász példázata azt mondja el, hogy az Ige belülről alakítja át az Ige hallgatóját. Szerkezeti és minőségi változás történik és kiteljesedik az, aki részese lesz az Országnak. Ez ismét vonatkozik az egyénre és a közösségre egyaránt. Ahogy az összegyúrt tésztából kenyér lesz a kovász hatására, úgy lesz a Mennyek Országa az emberek csoportjából az Ige meghallása és befogadása által.

A következő két példa az Ország értékéről és fontosságáról szól. Aki megleli és felismeri kincs voltát, minden korábbi értéknek hitt (e világi) „vagyont” odahagy és cserébe megszerzi az Országot, amiben teljes emberré lehet. Ezt is szellemileg értelmezzük, azaz a vagyon itt a korábbi „okosságokat” jelenti, a Világ bölcsességét, ami csak az ember hiúságát táplálta. A kincs pedig a valódi bölcsesség, ami az élet titkát ismeri. A kincs egyúttal kötődik is ahhoz a földhöz, ahol megtalálható és nem lehet onnan elvinni, hiszen akkor a nem kellett volna elrejteni, s magát a földet is megszerezni.

Az itt lévő utolsó példázat arról szól, hogy az Országba sokan kapnak majd meghívást, mindenféle indíttatású ember, de végül ki lesznek válogatva a tetteik által azok, akik igaznak bizonyulnak és azok, akik nem. Szellemileg értelmezve a folyó jelenti az időben létező országot, amelybe besodor a lét folyama mindenféle szándékú embert és ezt össze is gyűjti az Ország, nehogy elvesszen egy is az igazak közül, de a végidőkben „kijönnek a hírnökök és elhatárolják az igazakat a gonoszaktól, és tüzes kemencébe vetik azokat, és lesz ott kiáltozás és fogak csikorgatása.” (Mt 13,49-50).

          Lukácsnál szereplő megjegyzés a farizeusok kérdésére: „Nem jön az Isten Országa láthatólag. Nem mondható: Itt van! vagy: ‘Ott van!’, mert lám, az Isten Országa bennetek van!” (Lk 17,20-21) újabb egyértelmű jelzés arra, hogy hol is keresendő az Ország, amit Jézus ígért. Magában az emberben. Értve az egyént, de a Krisztus követők testvéri közösségét is rajta. Az Ország szellemi, nem kereshető az emberi hatalomvágy tárgyai között. Később pedig ezt írja: „Bizony mondom nektek, aki nem fogadja úgy az Isten Országát, mint gyermek, nem megy be abba!” (Lk 18,17). Ezzel megadja azt a belső, lelkinek nevezhető hozzáállást, ami szükséges a bejutáshoz. Gyermeki őszinteség a kulcs, olyan tiszta és leplezetlen várakozás, ami a gyermeki kor sajátja. Nem gyerekesség, hanem gyermeki őszinteség. Teljes odaadás. Az a minta, amit használ, parabolának hivatik és pontosan az a szerepe, hogy kifejezze egy nehezen megfogalmazható jelenség lényegét. Nem bocsátkozik bonyolult bölcseleti fejtegetésekbe, hanem inkább megkísérli rávezetni a hallgatót. Hiszen mi az ország? Az a hely, amire az uralkodó uralkodása vonatkozik. Jézus az Isten uralkodását hirdeti meg, s ebből következik, hogy az Ország nem más, mint az a viszonylat, amire az Isten – azaz az Úr – uralkodása vonatkozik. Ez pedig mi más lenne, mint maga az ember? S az ember által létrehozott szervezet, a társadalom. Jézus tanítása éppen az emberre vonatkozik, s nem a külsőségekre. Lásd: Nem az ember van a törvényért, hanem a törvény az emberért. Isten Országa nem látható, tehát nem anyagi természetű, hanem szellemi. Nem valamiféle varázslatos Kamelot, hanem a mindennapok csodája. Maga az Élet, maga a Lét!

 

Mi tehát az Isten Országa? Maga a szó is utal a jelentésre, amit a görög és a magyar nyelv használ. Az Ország a görögben a ἡ βασιλεία (hé baszileia), ami az uralkodó szóval kapcsolatos, tehát az, aki uralkodik, illetve az a szervezeti alakzat, aminek a keretében az uralkodó uralkodik, amire az ő uralkodása vonatkozik, tehát az Ország, a régi magyarban Uru-Szág, úrság. Ez átvitt értelemben arra utal, hogy az Ország az a „hely”, ahol az Úr (azaz Jézus, illetve a háromságos egy Isten) működik, szervezőleg, hiszen ez a feladata a világi, az emberi uralkodóknak is. A különbség annyi, hogy az ő Országa nem e világból való”. Az ő országa szellemi.

 Az igehirdetés révén létrejövő testvéri közössége az Igét befogadó embereknek. Ennek a világban való megnyilvánulása az Egyház, a hívők közösségének intézménye. Az Isten Országa élő valóság, mert élő emberek alkotják, növekszik, lélegzik, hat és működik. Már eljött és közöttünk van mindig, amikor a szeretet parancsa szerint cselekszünk, Isten akaratába belehelyezkedve. Mi magunk vagyunk hordozói. Szellemi valóság, amit Isten Szelleme ihlet, s az emberek alkotják. Mt 7,8: „Nem mind, ki azt mondja nekem: Uram, Uram! megy be az Egek Országába; de aki megteszi az én Atyám akaratát, aki az Égben van, az bemegy az Egek Országába.” Mert valóban, mind a mai napig igen sokan vannak, kik hangosan kiáltják világgá: náluk az Ország; azonban tetteikkel épp az ellenkezőjét cselekszik. Csakhogy az Isten Országából nem lehet semmilyen emberi okoskodással sem parcellákat kihasítani, részeket elhatárolni és azokon uralkodni. Teljesen idegen ez a hozzáállás a Tanítástól. A sokféle egyháznak és ezek közti marakodásnak az az oka, hogy ezek vezetői és hangadói, európaiak lévén, azt hiszik, az egységnek külsőségekben kell megnyilvánulnia. Az egységnek, azonban szelleminek kell lennie, legelőször is, hiszen maga az Isten Országa sem e világból való. A hit kell legyen egy, s annak megnyilvánulása sok és nem fordítva. Az ami külső nem is lehet egy, mert eleve sok, számos. A szertartások és a helyi intézményi berendezkedés óhatatlanul sokféle, hiszen minden pap és lelkész másként végzi szolgálatát, s ezt meg kellett volna teremteni az egyes nemzetek, kisebb nagyobb közösségek számára is. Hiszen így is kialakultak különbségek, csak mivel erőszakot alkalmaztak egymással szemben a felekezetek most meg van terhelve sok egykori szenvedés és fájdalom emlékével is a viszony. Mennyivel bölcsebb lett volna Jézus tanítását követni saját hatalmi vágyaink helyett! Ennek a büntetése volt a kommunizmus is, minden erőszakosságával, mintegy tükröt tartva azok elé, akik a múltban ugyanezeket követték el Isten nevét szájukra véve.

Igazi kibontakozást csak akkor várhatunk, s akkor építhetjük ismét hatékonyan az Országot, ha illő alázattal saját képességeink, tetteink, szándékaink helyett az Úr, az Isten akaratát, szándékait, s tetteit követjük. Valóban szükség van az egységre, meg is kell teremtenünk, ha élni akarunk, azonban egymásért küzdve, s nem egymás ellen, s nem egymás legyőzésére, megsemmisítésére törekedve érhetjük ezt el. Az Ország titka itt van a négy nem túl hosszú könyvben összefoglalva. Ez a titok senki elől sincsen elrejtve, ha csak nem a megátalkodott és önhitt, gőgös szellemű emberek előtt. Mindenki más tárt kapukat talál, ha zörgetni indul. Zörgessetek hát, mert biztosak lehettek, az ajtó, számotokra is megnyittatik!

 

Share Button