Lukács 20

1 És lett egy napon, amikor tanította a népet a Templomban és az örömhírt hirdette, hogy a főpapok, az írástudók a vénekkel együtt odaálltak, 2 és mondták neki: „Mond meg nekünk, mi hatalommal teszed ezeket? Vagy ki az, aki neked ezt a hatalmat adta?” 3 Felelve pedig ezt mondta nekik: „Én is kérdezek egy szót tőletek, mondjátok meg nekem: 4 János bemerítése, az Égből vagy az emberektől volt?” 5 Azok pedig összetanakodtak maguk közt, eképpen: „Ha azt mondjuk: az Égből, ezt mondja: miért nem hittetek neki? 6 Ha azt mondjuk: az emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt.” 7 Azt felelték hát, hogy nem tudják, honnan van. 8 Jézus ezt mondta erre: „Én sem mondom meg honnan van a hatalmam ezekre a tettekre.”
9 És ezt a példázatot kezdte mondani a népnek: „Egy ember szőlőt ültetett. Kiadta azt munkásoknak és elutazott hosszú időre. 10 Idővel egy rabszolgáját küldte a munkásokhoz, hogy adjanak neki a szőlő gyümölcséből; a munkások azonban elküldték őt üresen és megnyuvasztva. 11 Elküldte a másik rabszolgáját is hozzájuk, de csúnyán megverték és meggyalázták azt is és elküldték üresen. 12 Hozzájuk küldte a harmadikat is, de ezt is megsebesítették és kidobták. 13 Ezt mondta a szőlő Ura: „Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiam. Ha látják, talán megbecsülik!” 14 Mikor meglátták őt, a munkások eképpen tanakodtak egymás közt: „Ő az örökös, megöljük őt, hogy a mienk legyen az örökség!” 15 És kivetették őt a szőlőn kívülre megölve. Vajon, mit tesz velük a szőlő Ura? 16 Eljön és elveszejti ezeket a munkásokat és a szőlőt meg másoknak adja.”
Ezt hallván így beszéltek: „Így ne legyen!” 17 Ő azonban rájuk nézvén, így szólt: „Tehát, mi van megírva:
A kő, melyet az építők elvetettek,
az lett a szegletkő?
18 Mind, aki erre a kőre esik összezúzódik, akire pedig ráesik szétmorzsolódik.”
19 És keresték őt az írástudók és a fő-papok, hogy rávethessék kezeiket az ő órájában, de féltek a néptől, mert felismerték, hogy őróluk szól a példázat.
20 Figyeltették, tehát és kémet küldtek rá, aki igaznak tetette magát, hogy ráfoghasson valami igét, amiért átadható lesz a feljebbvalóknak és a helytartó hatalmának. 21 Megkérdezték hát tőle: „Tanító, tudjuk, hogy te helyesen szólsz és tanítasz és nem fogsz álarcot, hanem az igazság szerint tanítod az Isten útját: 22 Szabad adót adni a Cézárnak vagy nem?” 23 Ő pedig észlelvén ravaszságukat, így szólt hozzájuk: 24 „Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta?” Azok mondták: „A Cézáré.” 25 Ő pedig ezt mondta nekik: „Adjátok meg hát a Cézárnak azt, ami a Cézáré és az Istennek, ami az Istené!” 26 És nem tudták megfogni a beszédével a nép előtt. Csodálkoztak a feleletei felől és elhallgattak.
27 Odamentek hozzá némely szadduceusok, akik azt mondják, hogy feltámadás nincs, megkérdezték őt, 28 mondván: „Tanító, Mózes azt írta nekünk: ha valamelyik testvéred meghal és ennek asszonya volt, de ez gyermektelen volt, hogy vegye a testvére asszonyát és támasszon neki magot a testvérének. 29 Volt hét testvér, az első asszonyt vett, de meghalt gyermektelenül. 30 A második is, 31 és a harmadik is elvette azt, majd hasonlóképp mind a hét és nem hagytak gyermeket és meghaltak. 32 Később meghalt az asszony is. 33 Az asszony, tehát feltámadva, melyiké lesz? Mert, ugye mind a hétnek asszonya volt?”
34 Ezt mondta nekik Jézus: „Ennek a létnek a fiai házasodnak és férjhez adatnak, 35 Akik, pedig történetesen méltónak találtatnak arra a létre és feltámadnak a halálból, sem nem házasodnak, sem pedig férjhez nem mennek. 36 Mert meg sem halhatnak már többé, mert hasonlóak a hírnökökhöz és az Isten fiai lesznek, a feltámadás fiai. 37 Hogy pedig a halottak feltámadnak, már Mózes is jelezte a csipkebokorról szóló részben, amint szólítja: az Urat, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene. 38 Az Isten nem a holtaké, hanem az élőké; mert mind neki él.”
39 Némelyik írástudó pedig felelve, mondta: „Tanító, jól mondtad!” 41 Mert többé semmit sem mertek kérdezni tőle.
41 Ő ezt mondta nekik: „Miként mondják a Felkentet Dávid fiának? 42 Mert maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében:
Mondja az Úr az én Uramnak:
Ülj a jobbom felől,
43 amíg nem ellenségeidet teszem,
a lábaid alá zsámolyul!
44 Dávid tehát Urának hívja őt, akkor hogy lehet a fia?”
45 Az egész nép hallatára, ezt mondta a tanítványainak: 46 „Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, akik hosszú köntösökben akarnak járni, kedvelik a köszöntéseket a piactereken és a zsinagógákban az első helyeket elfoglalni és a lakomákon a főhelyeket. 47 Akik elemésztik az özvegyek házait és színleg nagyokat imádkoznak, a legsúlyosabb ítélet ezekre vár.”

Share Button