Márk 5

1 Nemsokára átjutottak a tengeren túlra a gerázaiak földjére. 2 És kijőve a hajóból, mindjárt elébe ment egy ember a síremlékek közül, aki tisztátalan szellemben volt 3 és síremlékekben lakott, és lánccal soha senki sem tudta megkötözni. 4 Mert bár sokszor béklyóba és láncra kötözték, de lehúzta a láncokat, összetörte a bilincseket, és senki sem tudta őt megfékezni. 5 Éjjel-nappal mindig a síremlékekben és a hegyekben tanyázott, kiáltozott és kövekkel ütötte magát. 6 És meglátva messziről Jézust, odafutott és leborult előtte, 7 és nagy hangon kiáltotta, szólván: „Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságbeli Isten Fia? Az Istenre kényszerítlek, ne gyötörj engem!” 8 Mert ő azt mondta neki: „Tisztátalan szellem, menj ki az emberből!” 9 Ekkor megkérdezte tőle: „Mi a neved?” Az így válaszolt neki: „Legió a nevem, mert sokan vagyunk.” 10 És könyörögve kérte őt, hogy ne űzze ki arról a vidékről. 11 Volt ott a hegy körül a legelőn egy nagy disznócsorda. 12 Azt kérték tőle: „Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük.” 13 Jézus megengedte nekik. A tisztátalan szellemek kimentek és megszállták a disznókat. Erre a csorda a meredekről a tengerbe rohant, mintegy kétezer, és belefulladt a tengerbe.

14 Akik legeltették őket, elfutottak, s hírül vitték ezt a városba és a falvakba. Az emberek kimentek, hogy lássák, mi történt. 15 Jézushoz érkezve látták, hogy az ördögöktől megszállott felöltözve, ép ésszel ül, és félelem fogta el őket. 16 Az ezt látók pedig elbeszélték nekik, hogy mi történt az ördöngössel és a disznókkal. 17 Ezért kérni kezdték őt, hogy távozzék el a határukból.

18 Amikor beszállt a hajóba, az ember, aki megszállott volt, kérte őt, hogy vele mehessen. 19 De Jézus nem engedte meg neki, hanem így szólt: „Eredj házadba és a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett meg veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad!” 20 Az el is ment, és elkezdte hirdetni a Tízvárosban, hogy Jézus milyen nagy dolgot cselekedett vele. És mindenki csodálkozott.

21 És Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy sokadalom gyülekezett oda köré, ahol ő a tó partján volt. 22 Ekkor odajött hozzá egy zsinagógai elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz esett, 23 és magához hívja, sokat szólván: „A kislányom a végén van, jöjj, s tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!” 24 El is ment vele. Nagy tömeg követte és szorongatta.

25 Egy asszony, aki tizenkét esztendő óta vérfolyásos volt, 26 és sokat szenvedett a számtalan orvostól, elköltötte mindenét, de semmi hasznát nem látta, hanem még rosszabbul lett, 27 amint Jézusról hallott, hátulról odament a tömegben és megérintette a ruháját. 28 Azt mondta: „Ha csak a ruháját érintem is, megmenekülök.” 29 És valóban mindjárt a vérfolyása kiszáradt, és érezte testében, hogy meggyógyult az ostortól. 30 És Jézus, aki azonnal felismerte magában, hogy erő ment ki belőle, a sokasághoz fordult és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?” 31 Tanítványai azt felelték neki: „Látod, hogy mennyire szorongat téged a sokadalom, és mégis azt mondod, ki érintett engem?” 32 Erre körültekintett, hogy lássa, ki volt az. 33 Az asszony pedig, aki tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leesett elé, és elmondta neki a teljes igazságot. 34 Ő pedig ezt mondta neki: „Leányom! A bizalmad megmentett téged. Eredj békével, és légy gyógyult az ostorodtól.”

35 Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójától, és azt mondták: „A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Tanítót?” 36 Jézus meghallotta, hogy mit fecsegtek, és így szólt a zsinagóga elöljárójához: „Ne félj, csak bízz!” 37 Nem hagyta egynek sem, hogy más kövesse őt, mint Péter, Jakab és János, Jakab testvére. 38 Odaérkeztek a zsinagóga elöljáró házához, ahol látta a tolongást, s a hevesen sírókat és jajgatókat. 39 Bement, és azt mondta nekik: „Miért zajongtok és sírtok? Nem halt meg a gyermek, csak alszik.” 40 De azok kinevették. Ekkor elküldte onnan mindet, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. 41 Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: „Talíta, kúmi!”, ami azt jelenti: „Kislány, mondom neked, kelj fel!” 42 A lányka azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt ugyanis. Mindenki nagyon csodálkozott. 43 Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak a lánynak enni.

Share Button